Programajánló weboldal. Termék és Szolgáltatás. Keresőmarketing és honlap keoptimalizálás. Google helyezés javítás

Szolgáltatás, termék, program BP

hatékony szellemi duguláselhárítás \ programajánló \ termékmarketing \ ivóvízkezelés

bejegyzett seo pr tartalom

Saul fia-szám - Múlt és Jövő

A Múlt és Jövő hírlevele - Juhász Ferenc - Saul fia - eseményről csoportos üzenetküldés

Kedves barátaink!

multesjovo-juhaszferenc.jpgA hideg és borongós 2016-os évkezdetben reméljük, vigaszt nyújt az új Múlt és Jövő-folyóiratszám megjelenése. (Ami még a múlt évben elhagyta a nyomdát, de az év vége pezsgő- és petárdazajában nem akartuk az asztalotokra helyezni.)

A 2015/3-as szám szerkesztésének idején hunyt el szeretett barátunk és pártfogónk, Juhász Ferenc.

Nemcsak egy-két hangsúlyos írással bennünket megtisztelő szerzőt vesztettünk el benne, hanem ügyünknek a kezdetektől jó barátját. A Múlt és Jövő az ő Új Írásának a fogadószobájából indult, titkárnője, Kéri Piroska hathatós/halhatatlan közreműködése révén. Ugyanis a zsidó kulturális folyóirat ötletétnek kipróbálásához átengedte a kor vezető folyóirata egy lapszámának a fele terjedelmét – amit aztán a máig tartó valóraváltás követett.

Ezért él személyisége folyóiratunk „minden félrecsúszott nyakkendőjében”, és azért is, mert a folyóiratszerkesztés mesterségéről is sokat tanulhattunk, mind a sajnos eltűnt emlékű lapja példája, mind a személyes közelsége (a szerkesztőségbe bejárás) révén. Emlékét örökre megőrizzük.

A következő, 4-es számot is hamarosan a kezetekben tarthatjátok – a késésért (már tradicionálisan) elnézést kérünk.

A Múlt és Jövő közössége

  1. S.: Hírlevelünket  visszatartottuk a Golden Globe-díjkiosztóig.  Nem hiába. Gratulálunk az alkotóknak – történelmi pillanat a magyar film számára. (Ahogyan annak számított ugyanez a díj, már 1964-ben, a magyar Efraim Kishon Sallah Shabati című filmje a az izraeli film számára.)

A 2015/3-as szám: migránsok, holokauszt

Számunk elején egy migránsokkal készült riport olvasható. (Dorogi Katalin interjúi a magyar zsidó szervezetek segítő munkájáról.) Mondja ki a szerkesztő: erről az égető témáról ez nem elég anyag ebben az összeállításban. Nem tudjuk egyenlőre érvényesen leírni – sem ábrázolni, sem magyarázni - az újfajta népvándorlással előállt helyzetet Magyarországon, Európában, a Közel-Keleten – a világ nagyrészén. Ez nem válik egy folyóirat becsületére – csak az lenne rosszabb, ha úgy tennénk, mintha nem ez lenne a feladatunk, s ezt eltitkolnánk. Ez nem lenne korrekt az olvasóinkkal szemben. De azokkal szemben sem, akik száz évvel később szeretnék megtudni, hogy mi történt 2015-ben a szellem világában. Ugyanis olyan egzisztenciális katasztrófa-helyzettel állunk szemben, amely felülírja kulturális programunkat. Egy zsidó folyóiratnak különösen érzékenyen illene reagálnia – hiszen a so called migráns-menekült jelenségnek megannyi áthallása van a zsidó sorssal.

Széplaky Gerda (először publikál a Múlt és Jövőben) olyan budapesti köztéri holokauszt emlékművek esztétikai és történelmi tanulságait vonja le, amelyeken – ez új jelenség – fel van tűntetve, hogy az áldozatok: zsidók. Dés Julia és Vajda Julia mélyinterjú elemzése egy holokauszt túlélő emlékezetét vizsgálja nyelvek az idők tudatmódosító rétegein keresztül. Györe Balázs pedig ugyanezt egy holokausztot szemlélő fájdalmas emlékezete tükrében. A Múlt és Jövő Kiadó egyik legnagyobb vállalkozása volt ebben az évben Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című nagyregények a kiadása. E kiadás hatására írta meg Széchenyi Ágnes a kalandos sorsú regény kiadás történetét – egy fantasztikus dokumentum, Szabó Zoltán korabeli lektori jelentésének a fényében. (Nagy kár, hogy nem közölhettük a regény Függelék aparátusában.) Lengyel András tanulmánya Ignotusnak a szabadkőműves páholyba fölvetéle körülményeit kutatta fel, s helyezte el a kor zsidó értelmisége kontextusában. Kurdi Krisztina a kelet-európai zsidó nacionalista mozgalmakról írt tanulmányt. Báthori Csaba Karl Kraus alakját idézi fel. Konrád Miklós egy régi pesti zsidó mesterség, a hordárok társadalom rajzát festette le.

Szomory György Goldmark Károly halálának századik évfordulója kapcsán eleventi fel a nagy magyar sidó zeneszerző életét. Írása második részében pedig Goldmark főműve: a Sába királynője idei szabadtéri és kőszinházi bemutatóját recenzálja.

„Lapzárta” után ért a hír, hogy Juhász Ferenc, a nagy költő, lapunk, s törekvéseink támogatója meghalt. Az ő Múlt és Jövőnek írt versével búcsuzunk tőle. Verset közlünk még Lackfi Jánostól és Kovács András Ferenctől.

A filmmel foglalkozó Saul fia-számunk utolsó példányai még kaphatóak a Múlt és Jövő szerkesztőségében és az Írók Boltjában. Tekintsetek meg egy részletet a lapszám bemutatójából, melyet részt vett a főszereplő, Röhrig Géza is. 

__________________________

Kulturális eseményekről, rendezvényekről is küldhet csoportos telefonüzenetet az ajánlott honlapról.

Szólj hozzá!
bejegyzett seo pr tartalom

Spinoza Színház - Programok

Program ajánló - Pozsonyi Piknik - Spinoza színház - Budapest szerver bérlés - Zsidó Fesztivál -  Rendezvény

Pozsonyi Piknik

Jövő hét végén, szeptember 5-én szombaton ismét Pozsonyi Piknik, ahol természetesen jelen vagyunk.
(Újpesti rakpart, 156. számú stand).  A Pikniken a Spinoza Zsidó Fesztivál, valamint az
októberi műsorunk jegyei is már megvásárolhatók.

Emlékeztetőül még egyszer megküldjük a jövő héten
kezdődő Spinoza Fesztiválunk programját.

Üdvözlettel:

Spinoza Színház

1074 Budapest Dob u. 15.
Tel: 413-7488
spinozahaz@spinozahaz.hu

Pénztár:
Hétköznaponként: 14-18 óráig, előadások napján a műsor kezdetéig
Hétvégén és ünnepnapokon: az előadások előtt egy órával

 

Szeptember 3. csütörtök 19 óra

A bőrönd és ők - Kabaré a pokolban         P r e m i e r

Szeptember 5. szombat 19 óra

Rose  -  monodráma

Szeptember 6. vasárnap 19 óra

Herzl - kávéházi dráma

Szeptember 7. hétfő 19 óra

Spinoza & Rembrandt  - zenés játék

Szeptember 9. szerda 19 óra

Heller Ágnes: Érzelmek a zsidó Bibliában

Szeptember 10. csütörtök 19 óra

Ungvári Tamás: Zsidóság a Monarchiában

Szeptember 11. péntek 19 óra

Rosh Hashana Klezmer koncert - SabbathSong

Szeptember 12. szombat 15 (!) óra

A magyar zsidóság 2000 éves története 1-2.   - film

Szeptember 12. szombat 19 óra

Egy Pesti lány naplója   - monodráma

Szeptember 13. vasárnap 15(!) óra

Radnóti hétszer   - filmetűd-sorozat

Szeptember 14. hétfő 19 óra

Lehár   - zenés játék                                    P r e m i e r

Szeptember 15. kedd 19 óra

Rongyos életek - zenés játék                       P r e m i e r

Szeptember 16. szerda 19 óra

Balázs Gábor: Mi a kabbala?

Szeptember 17. csütörtök 19 óra

Fellegi Balázs: Leonard Cohen és a Többiek  - koncert

Szeptember 18. péntek 19 óra

Humoros Klezmer Koncert - Judrom

Szeptember 19. szombat 15(!) óra

A magyar zsidóság 2000 éves története 3-5. rész   - film

Szeptember 19. szombat 19 óra

Dés Mihály: Ez nem vicc!

Szeptember 20. vasárnap 15 (!) óra

Haszene, egy kis zsidó esküvő  - zenés játék      P r e m i er

Szeptember 20. vasárnap 19 óra

Poppera  - zenés játék

Szeptember 21. hétfő 19 óra

Címzett ismeretlen   - levéldráma

 

  1. Spinoza Zsidó Fesztivál
    2015. szeptember 2 – 21.

Szeptember 2. szerda 14.30
A fesztivál sajtókonferenciája
Sajtótájékoztató és sajtóbemutató


Szeptember 3. csütörtök 19 óra
A bőrönd és ők                  P r e m i e r
Kabaré a pokolban              

„… csak azok élhetik túl, akik a mínusz harminc fokban is tudnak viccet mesélni”.
Mert a humor erőt ad, s csipetnyi reményt is a reménytelenségben. Erről szólnak
a láger-barakkokban született, ismeretlenek által írt, s elsárgult papírokon,
rejtélyes módon fennmaradt kuplék, jelenetek, tréfák, melyek klasszikusok
soraival kiegészülve különös játékként most először jelennek meg színpadon.

Marton Frigyes gyűjtésének felhasználásával
szerkesztette és részben írta: Mészöly Gábor

Játsszák:
Balázsovits Lajos, Beregi Péter, Forgács Gábor
Rendező:  Radó Gyula
Producer: Burger András

Jegyár: 2000,-


Szeptember 5. szombat 19 óra
Rose
monodráma

"Az ember egy hétig üldögél egy padon, nevet, sír, vitatkozik,
és közben emlékezik a halottakra. Mindez arra való, hogy
emlékeztessen bennünket: egyazon néphez és kultúrához tartozunk…’

Rose, az idős zsidó nő mondja el életét a kis ukrajnai
falutól a koncentrációs táboron keresztül, Palesztinán át,
egészen Amerikáig.

Írta: Martin Sherman
Fordította: Prekop Gabriella
Rendező: Ilan Eldad
Előadja: Vári Éva

Jegyár: 3500,-


Szeptember 6. vasárnap 19 óra
Herzl
’Ha akarjátok, nem álom’

Fantáziajáték valós tényekkel

A Spinozától csupán néhány méterre született Max Nordau és Herzl Tivadar.
Két magyar zsidó, akiknek meghatározó szerepük volt Izrael létrejöttében.
Hogyan? Mit csináltak? Hogy jutott el a színműíró Herzl a világ vezető
politikusaihoz? A mai Izraelen kívül melyik 10 ország jöhetett még szóba,
mint a zsidók lehetséges otthona?

Írta: Ann Silberberg és Forgách András

Szereplők:
Herzl Tivadar – Makranczi Zalán
Max Nordau – Gyabronka József
Pincér –  Hajdú László

Rendezte: Czeizel Gábor
Jelmez:  Veréb Dia
Producer: Sándor Anna

Jegyár: 3000,-


Szeptember 7. hétfő 19 óra
Spinoza & Rembrandt
zenés játék

Spinoza és Rembrandt, a 17. századi Amszterdam két nagy alakja, ugyanazon a
téren lakott. Rembrandt az érzelmek, Spinoza az értelem embere. Ugyanazon a
napon mindkettőjükkel megrázó esemény történik: Spinozát kitagadják az
amszterdami zsidó közösségből, Rembrandt ellen pedig csődeljárást indítanak.
Mindkét esemény mögött olyan konfliktusok húzódnak, amelyekből ma is tanulhatunk.
Vajon ki az úr a házban? A hűvös ész vagy a forró érzelem?

Szövegkönyv: Ann Silberberg – Sándor Anna
Zene: Henk Nieland

Rembrandt: Hábetler András – bariton
Spinoza: Derzsi György - tenor
Hendrikje: Herczenik Anna - szoprán

Zenei vezető: Cser Ádám
Rendező: Czeizel Gábor
Producer: Sándor Anna

Jegyár: 3000,-


Szeptember 9. szerda 19 óra
Heller Ágnes estje: Érzelmek a zsidó Bibliában

Féltékenység, bosszú, szeretet, szerelem, harag, stb.

Beszélgetőtárs: Gábor György, vallásfilozófus

Jegyár: 2000,-


Szeptember 10. csütörtök 19 óra
Ungvári Tamás estje: Zsidóság a Monarchiában

Asszimilált zsidó polgárság Pozsonyban, Bécsben, Pesten.
Ortodoxia Galíciában, Ukrajnában, Havasalföldön, Bukovinában.

Jegyár: 2000,-


Szeptember 11. péntek 19 óra
Rosh Hashana Klezmer koncert
SabbathSong Klezmer Band

Az együttes tagjai:

Bódi Mónika – hegedű,
Csányi Sándor – tangóharmonika
Szabó Bálint – klarinét
Szentkirályi György – buzuki, gitár
Langer Zoltán – nagybőgő
Andrasics Szabolcs – dob
Masa Tamás – trombita, furulya, ének
Masa Anita – ének
 
Lehetőség van csak koncertre, vagy pedig koncerttel egybekötött vacsorára


Szeptember 12. szombat 15 (!) óra
A magyar zsidóság 2000 éves története
5 részes filmsorozat 
1-2. rész

A történet Pannóniából, a Római Birodalomból, időszámításunk szerint 225 körül,
Intercisából, a mai Dunaújváros területéről indul és napjainkig követi a
magyarországi zsidóság történetét. Raj Tamás, a tudós rabbi bölcsességével
fűzi össze a különböző történelmi korszakokból fennmaradt fontos töredékeket. 

Szakértő, narrátor: Raj Tamás
Zene : Róth Péter
Vágó: Kollányi Judit

Író, operatőr, rendező: Dénes Gábor
Készült: a DEGA Filmstudióban

Jegyár: 1000,-


Szeptember 12. szombat 19 óra
Egy Pesti lány naplója
monodráma

Írta: Förster Vera

Egy okos gyerek alaposan meggondolja, mikor és hova születik. Az 1924-es év
Budapestje nem a legjobb választás volt. A gyerekkor kis drámái, komikus és
idilli pillanatai, a kamasz évek tragikomikus eseményei, amelyek után 1944-ben
hirtelen minden megváltozik

Színpadra alkalmazta és rendezte: Szántó Erika
Lány - Olasz Ágnes
Zene: Gerendás Péter

Jegyár: 2500,-


Szeptember 13. vasárnap 15(!) óra
Radnóti hétszer
filmetűd-sorozat

A költő életműve hét filmszkeccsben
Első szerelmi eszmélés. Származás és identitás kérdése.
Nem tudhatom…mit lehet ma itthon tenni. Bori notesz – filmvers, stb.

Alkotók:
Ikrek hava: Vécsei Márton
Külön matek: Lakos Nóra
A fűzfa: Samaras Daphne
Szent eset: Széphelyi Júlia
FAM: Ausztrics Andrea és Mendrei Miklós
Nem tudhatom: Szirmai Márton
Halált virágzó türelem: Pater Sparrow

Belépés díjtalan, de regisztráció szükséges!


Szeptember 14. hétfő 19 óra
Lehár                                          P r e m i e r
Szép álom, szállj szívemre

zenés játék  

Lehár Ferencet, a körülrajongott zeneszerzőt várja a nagyvilág. Őt azonban
nem csábítja el az amerikai álom, a csillogás. Életét kockáztatva Közép-Európában
marad, sorsközösséget vállal zsidó származású feleségével. Döntéséért nagy árat
fizet– elveszíti a „hangját”, nem ír többet. 1938 után nem is születik több új
Lehár-operett.

Soóky László és Lehár Ferenc írásaiból színpadra alkalmazta: Varga Emese
Rendezte: Benkő Géza

Előadja: Derzsi György

Jegyár: 2500,-


Szeptember 15. kedd 19 óra
Rongyos életek                P r e m i e r
Zenés játék

E zenés játék a vészkorszak muzsikusainak:Ábrahám Pálnak,
Seress Rezsőnek, Zerkovitz Bélának,Márkus Alfrédnak,
Kerekes Jánosnak,Harmath Imrének és Mihály Istvánnak
állít emléket. Bizony, ezek rongyos életek voltak!

Közreműködnek:
Masa Tamás, Masa Anita, Szabó Endre, Neumark Zoltán és Gál Róbert.

Jegyár: 2500,-


Szeptember 16. szerda 19 óra
Balázs Gábor: Mi a kabbala?

Tudomány? Okkult tudomány? Számmisztika? Zsidó misztikus tudomány?
Zsidó bölcsesség? Titkos zsidó bölcsesség? Ősi tudásanyag? Szimbólumrendszer?
A zsidó vallás (a Tóra) része? Zsidó folklór? Zsidó ezotéria?

Mi a kabbala fő témája?  Miért terjed manapság annyira a Hollywoodi
sztárok körében? Milyen szerepet játszik a kabbala a mai világban?

Ilyen és ehhez hasonló témáról beszél:

Balázs Gábor – eszmetörténész
Beszélgető partner: Sándor Anna

Jegyár: 2000,-


Szeptember 17. csütörtök 19 óra
Leonard Cohen és a Többiek
Fellegi Balázs estje

A műsor gerincét Leonard Cohen dalai alkotják, eredeti angol nyelven.
A Cohen-számok között felhangzik néhány rokonlelkű dal is, olyan énekesektől,
mint Jaqcues Brel, Paolo Conte és Jevgenyij Viszockij.

Fellegi Balázs együttesét a magyar könnyűzene legkiválóbb muzsikusai alkotják.
Fellegi Balázs maga pedig egyedülálló módon idézi korunk ikonját, a költő-zenész
Leonard Cohen kivételes hangvételét. 

Közreműködnek:
Madai Zsolt – dob
Fellegi Balázs – ének, zongora
Kovács Sára – ének, fuvola
Kovács Ferenc – trombita, hegedű
Kardos Dani – gitár
Novák Csaba – bőgő

Jegyár: 2500,-


Szeptember 18. péntek 19 óra
Humoros Klezmer Koncert
Judrom együttes és Klein Judit

Neumark Zoltán - zongora
Nagy Péter - klarinét
Mezei Gábor - harmonika
Fehér Ernő - nagybőgő
Zsoldos Gábor- dob

Klein Judit – ének

Lehetőség van csak koncertre, vagy pedig koncerttel egybekötött vacsorára


Szeptember 19. szombat 15(!) óra
A magyar zsidóság 2000 éves története
5 részes filmsorozatból 
3-5. rész

A történet Pannóniából, a Római Birodalomból, időszámításunk szerint 225 körül, 
Intercisából, a mai Dunaújváros területéről indul és napjainkig követi a
magyarországi zsidóság történetét. Raj Tamás, a tudós rabbi bölcsességével fűzi
össze a különböző történelmi korszakokból fennmaradt fontos töredékeket.
 
Szakértő, narrátor: Raj Tamás
Zene : Róth Péter
Vágó: Kollányi Judit

Író, operatőr, rendező: Dénes Gábor
Készült: a DEGA Filmstudióban

Jegyár: 1000,-


Szeptember 19. szombat 19 óra
Ez nem vicc!

A zsidó vicc pont olyan, mint a többi, csak egy kicsit jobban. A zsidó
alapvicc még jobban. Szorult helyzetben például bízvást fordulhat hozzá
az ember egy kis vigaszért, útmutatásért és önbizalomért.  Ez nem vicc.
Főleg, ha a bizonyítás Dés Mihály válogatásában, csomagolásában és
viccelődésében hangzik el a Spinoza színpadán.

Szerkesztette és előadja: Dés Mihály

Jegyár: 2000,-


Szeptember 20. vasárnap 15 (!) óra
Haszene, egy kis zsidó esküvő            P r e m i e r
zenés játék

Belz kisvárosában vagyunk, valahol Nyugat-Ukrajnában, ahová megérkezik
egy fiatal bóher (rabbi-növendék), aki épp Romániából, a Havasföldről menekül.

Joske, a bóher, hű társával: hegedűjével vidítja magát, és a városka
bölcs rabbiját. A bölcs rabbinak, Elimelechnek a fia ugyanis épp menyegzőre
készül a szép Hannával. Joske bóher segítségével, valamint a Sabbathsong Klezmer
Band és gyerekek közreműködésével lesz is ezen az estén egy szép, hangulatos haszene!
Közreműködnek:

Joshke: Bódi Móni
Rabbi Elimelech: Masa Tomi
az ifj.Elimelech: Masa Tomi
Hanna: Masa Anni
Jiddishe Mamme: Masa Anni
Slojme, a klarinétos: Szabó Bálint
Mojse, a harmonikás: Csányi Sanyi
Kohn, a buzukis: Szentkirályi Gyuri
Arje, a nagybőgős: Langer Zoli
Grün, a dobos: Andrasics Szabi
és a gyerekek.

Jegyár: 2500,-


Szeptember 20. vasárnap 19 óra
Poppera
zenés játék

Írta: Sándor Anna, Mészöly Gábor
Zene: Henk Nieland

Hogyan legyünk boldogok? Ezt feszegeti manapság a világ számos
boldogság-professzora. Van remény arra, hogy boldogak legyünk?
Az érintett témák mindannyiunk számára ismerősek: szerelem, szex,
házasság, kötődés, unatkozás és nem utolsó sorban zsidó identitás.

Szereplők:
Professzor: Hábetler András
Lány: Bucsi Annamária
Fiú: Merán Bálint

Rendező: Fischer Gábor
Producer: Sándor Anna
Zongoránál: Neumark Zoltán

Jegyár: 3000,-


Szeptember 21. hétfő 19 óra
Címzett ismeretlen
Levéldráma

Az 1938-ban írt amerikai dráma „csupán” egy levélváltás két barát között.
E leveleket Los Angelesben, illetve Németországban írják 1932 -34 között.
A két barát egyike Eisenstein, a német-zsidó amerikai képkereskedő, a másik
meg egykori üzlettársa, Schulse, aki 1932-ben visszatér Németországba.
A levélváltás megmutatja, miként zúz szét egy barátságot a XX. század
legsötétebb időszaka. Eisenstein a leveleivel bizonyítja, hogy a náci
Németországban egy levélváltás is halálos kimenetelű lehet. A dráma elénk
tárja a nácizmus rafinált mechanizmusát.

Írta: Kathrine Kressmann Taylor
Fordította: Kiss Marianne
Rendező: Groó Diana
Producer: Naszódi Katalin, Sándor Anna

Szereplők:      
Kulka János, László Zsolt, Pető Kata

Jegyár: 3500,-


Spinoza Színház
1074 Budapest Dob u. 15.
Tel: 413-7488
spinozahaz@spinozahaz.hu

Pénztár:
Hétköznaponként: 14-18 óráig, előadások napján a műsor kezdetéig
Hétvégén és ünnepnapokon: az előadások előtt egy órával

____________________________________

budapest szerver - spinoza színház - programok - zsidóság, zsidó fesztivál, pozsonyi kifli, virtuális szerver bérlés, kiadó lakás ungváron

Szólj hozzá!
bejegyzett seo pr tartalom

A zsidó közösség helyzete Magyarországon

magyarországi zsidó közösség - mai Magyarország - Heisler András - Mazsihisz

MEGHÍVÓ

Magyar Pax Romana és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem közös Lehet-e? fórumára

 A magyarországi zsidó közösség helyzete a mai Magyarországon

 ahogy ezt a zsidó közösség látja 

 2014. október 20-án este 17-19 óra között a Pesti Evangélikus Egyház Gyülekezeti Nagytermében (Bp. V. Deák Ferenc tér 4. I. em.)

„Nehéz év áll a Mazsihisz mögött. Sok megoldandó feladattal, évtizedes hiátusokkal.  De melyik közülük a legfontosabb? A válaszhoz, mint annyiszor a múltban, most is érdemes őseink bölcsességét segítségül hívni. Simon rabbi mondotta egykoron: háromféle korona létezik. Talán a legfontosabb a Tóra koronája, aztán a papi méltóság koronája és nem felejthetjük ki a mindnyájunk életét befolyásoló királyi koronát sem. De mindnél többet ér a jó hírnév koronája (Atyák 4.13).

Egy évvel ezelőtt a Mazsihisz jó hírneve súlyos hiányokkal küzdött. Képviseleti, érdekvédelmi képessége egyre kevésbé felelt meg a rendkívül bonyolulttá vált társadalmi és közösségi elvárásoknak. A Szövetség közéleti súlya csökkenőben volt, a magyarországi zsidó közéletben szövetségeseink, vagy barátaink száma egyre kevesebb lett. A helyzet azonnali változtatást igényelt.  

Bölcseink tanácsát követve, az elmúlt egy esztendő a jó hírnév koronájának visszaszerzése jegyében telt el. Elkészítettünk egy olyan részletes szervezeti és működési átvilágítást, mellyel szervezetünk társadalmi vezetése számára transzparenssé váltak belső folyamataink. Elkezdtük a feltárt hibák kijavítását, a hiányzó szabályzatok pótlását, megszüntettünk rossz beidegződéseket, hatékonyabbá tettük a működést, takarékosabbá a gazdálkodást – s még csak a folyamat elejénél tartunk.  Ezen az úton lépten nyomon érdekeket sértünk: egyéni érdekeket.  Új ars-poetikánk szerint azonban szervezetünknek a közösségi érdeket kell előnyben részesítenie. Szövetségünknek ugyanis a budapesti és a vidéki hitközségek fejlődéséért kell dolgoznia, forrásainkat a hitközségek és a mindnyájunk számára létfontosságú intézményeink felé kell irányítani.” – Heisler András

Előadó:  Heisler András

a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke

 Az idézett beszámoló teljes egészében elolvasható alább.

A fórum idején online közvetítés lesz; részleteiről ugyancsak tájékozódhat

az Egyház és Társadalom Lehet-e? rovatában.

Mindenkit szeretettel várunk a helyszínen és a képernyők előtt!

Horányi Özséb, Kamarás István, Kőszegi Ábel

„Mindennél többet ér a jó hírnév koronája…”

 Heisler András beszámolója

Tovább
Szólj hozzá!
Programajánló weboldal. Termék és Szolgáltatás. Keresőmarketing és honlap keoptimalizálás. Google helyezés javítás
süti beállítások módosítása