Trianon árvái – etnikai változások Magyarországon

az első világháború alatt és után

Blogunk semmilyen formában nem kíván hozzájárulni a Trianon-szindróma elmélyítéséhez, ám a szellemi duguláselhárítás jegyében fogant írásoknak alkalmanként teret ad, különösen, ha erre szépen megkérnek minket - illetve az ezt a blogot is jegyző szerkesztőt.

Tisztelt Szerkesztő!  Szíves felhasználására, mellékelten is küldjük az alábbi hírt, amely a http://mta.hu/ oldalon jelent meg. Köszönettel vesszük a forrás linkelt feltüntetését. http://mta.hu/mta_hirei/trianon-arvai-106742

Milyen etnikai változásokat indított el az első világháború Magyarországon? Kik voltak azok a vagonlakók? Hogyan próbálták megjeleníteni az elveszített hazát a háborús menekültek? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is válaszol a trianoni békeszerződés hatásait és következményeit az Akadémia támogatásával kutató történész, Ablonczy Balázs cikke, amely az mta.hu-n jelent meg.

Az MTA Lendület Trianon 100 kutatócsoport a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára készülve olyan új, friss és érvényes művek publikálását tűzte ki célul, amelyek a szélesebb közvélemény számára is orientációs pontot jelenthetnek. A kutatócsoport törekvése, hogy ezáltal lerója a magyar történetírás adósságait a magyar és a nemzetközi szakmai közönséggel és a szélesebb közvéleménnyel szemben, illetve megjelenítse és érthetően bemutassa az így létrehozott és rendszerezett tudást. Eredményeikről az mta.hu a jövőben rendszeresen beszámol.

Az MTA Lendület Trianon 100 kutatócsoport vezetője szerint a magyar társadalom már 1914 előtt sem volt „mozdulatlan massza”. Az időszakos mobilitás a kötelező katonai szolgálat, a vasúti tarifarendszer átalakítása nyomán a mindennapok része lett. Az 1880-as évektől meginduló tengerentúli kivándorlás kapcsán széles paraszti közösségeknek lett – közvetve vagy közvetlenül – alapélménye a személyek többé-kevésbé szabad mozgása. Ráadásul a kivándorlás nem mindig volt végleges: a Pennsylvaniában bányászként vagy gyári munkásként elhelyezkedő parasztember sok esetben hazatért, ha elegendő pénzt gyűjtött össze, vagy egy családi esemény erre kényszerítette. Aztán a hazai állapotok megtapasztalása után vagy a pénz elfogytával ismét útra kelt.

Az ellentétes irányú mozgás, tehát az, hogy nagyobb tömegben menekültek, országon belüli vagy azon kívüli migránsok jelennek meg egyes településeken, ugyan nem volt feltétlenül és mindenütt a mindennapok része, de teljesen szokatlannak sem lehetett tekinteni. A rohamosan modernizálódó nagyvárosok jelentős nemzetiségi tömegeket szippantottak fel, nemcsak a szlovák munkások tízezreit igénylő Budapest, de olyan gyorsan növekvő vidéki centrumok is, mint Temesvár vagy Győr.

Az első világháború alatt menekültek tízezrei jelentek meg az ország belső területein már 1914 szeptemberétől. A menekültek között volt számos ortodox galíciai zsidó, akiknek a megjelenése ürügye lett a háború alatti és utáni antiszemita hangulatkeltésnek, kiutasításuk (vagy annak a követelése) pedig 1919 után megágyazott a második világháborús eseményeknek, így a kamenyec-podolszki deportálásnak is. De a háborús hullámverésben kerültek Magyarországra a népirtás elől menekülő örmények, az ország délnyugati részein pedig az olasz hadüzenet után olasz és szlovén menekültek jelentek meg.

1918 őszén, a világháborús összeomlás miatt Erdélyből, illetve a megszállás alá került területek csaknem minden részéből elkezdtek özönleni a menekültek az ország belső részeibe. A hivatalos statisztikák szerint 1918 utolsó két hónapjában 57 ezer ember menekült az ország belső területeire, 1919-ben számuk csaknem megduplázódott (110 ezer fő), és a békeszerződés aláírásának évében, 1920-ban tetőzött, 121 ezer fővel. 1924-ig az 1920-ban felállított Országos Menekültügyi Hivatal szerint mintegy 350 ezer ember menekült át a trianoni Magyarországra.

A történész végezetül cáfol két, viszonylag széles körben elterjedt, sztereotipizált képet is a menekültekről.

Az írás teljes terjedelmében a Magyar Tudományos Akadémia weboldalán olvasható.